Szarvasi Arborétum

Az Arborétum és a "Pepi-kert" története az olasz eredetű Bolza család nevéhez fűződik. Bolza Péter tábornok 1798-ban lett szarvasi földbirtokos, amikor elvette feleségül Harruckern János György unokáját, Stockhammer Antóniát. Fiuk, Bolza József feleségével, gróf Batthyány Annával kezdte meg az Anna-liget fásítását. A parkban és a később épült kastélyban ma a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság működik. Az ifjú Bolza József – akit "Pepinek" becéztek – a mai Arborétum magasabban fekvő részein – amelyet az árvizek nem öntöttek el -, ültetett el néhány fát. Később a szarvasi kastélyt és a birtokot Bolza Pál (1861-1947) örökölte. Emellett nagybátyjától, Bolza Józseftől megkapta a jelenlegi Arborétum területén lévő "ligetes, fás legelőt", ahol aztán a Körösök szabályozásának befejeztével, az 1890-es években kezdte meg a nagyobb arányú telepítést. Az Anna-ligeti park sok értékes fáját ültette át a mai helyére, illetve számos növényritkaságot hozott, hozatott a világ minden tájáról. Kertjének felügyeletét az 1940-es években az államnak ajánlotta fel.

Az államosítást követően az Arborétumnak számos gazdája volt. A terület egyre bővült, új gyűjtemények születtek. Az intézmény ma öt fás gyűjteményt gondoz 82 ha területen. További feladata az oktatás, kutatás, közművelődés és termesztés. 1985-ben a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem keretében önálló intézetté alakították. Ma a jogutód Budapesti Corvinus Egyetem Tájépítészeti Karának felügyelete alatt tevékenykedik.

A gyűjtemények közül három látogatható: a legidősebb, a "Pepi-kert", a Mitrowssky-kert és a hajókikötőhöz vezető betonúttól délre fekvő, ún. "Konyhakerti" rész. Nem látogatható a parkerdő és a törzsültetvény a faiskolával.

A gyűjteményben közel 1600 fa- és cserjefaj, fajta, változat található, ebből 1200 a lomblevelűek száma. Az Arborétumban található törzskönyvezett növények alkotják az "élő" génbankot és a törzsültetvényt. A fák és a cserjék mellett kb. 250 lágyszárú növényfaj fordul elő az Arborétum területén. Fajgazdag növényvilága mellett a terület bővelkedik rovarokban és madarakban egyaránt. Közel 150-re tehető a madárfajok száma, amelyek egy része átvonuló vagy csak időszakosan megjelenő. Élnek itt emlősállatok is: apróbb rágcsálók, vakondok, sünök, nyulak, s néhány őz és róka.

A leírtak is bizonyítják, hogy ez az emberi alkotás okszerű tevékenységgel egyre természetközelibbé alakítható.

Tovább a Szarvasi Arborétum honlapjára

Kákafoki-holtág

A Kákafoki-holtág Békés megye egyik festői látványossága. A holtág vízterülete közel 100 hektáron terül el, amelynek átlagos mélysége 3,5 méter. A víz tisztaságát a folyamatos vízcsere biztosítja amit  Hármas-Körösből biztosítanak a szakemberek. A holtág könnyen megközelíthető a 44-es főútról. A horgászás szerelmesei is kiélhetik magukat a helyszínen, hiszen ponty, amur, csuka, süllő, harcsa, keszeg, kárász, balin, busa, sügér, törpeharcsa, kősüllő, domolykó, naphal is a víz faunáját képezi. A csónakos horgászat november 1-től február 01-ig a holtágban szünetel.

Szarvasi Kákafoki-holtág

Szarvas, hiba nélkül

Szelíden kanyarog a Körös-holtág a Kárpát-medence mértani középpontjában fekvő városka, Szarvas nyugati határában. Szó szerint békés a táj, hiszen ez Békés megye kapuja, rengeteg látnivalóval. Kora tavasszal is ideális célpont felfedezőknek és visszatérőknek.

A Körös-holtág itt harminc kilométer hosszú, Magyarország ötödik legnagyobb állóvize. U-alakban kanyarog Békésszentandrás és Szarvas között, közrefogva szántóföldeket, a 44-es főút egy szakaszát és az arborétumot.

Holtág

A holtág egyike Magyarország legnépszerűbb horgászparadicsomainak. Halállománya legendás, és hála a rendszeres telepítésnek és lehalászásnak, mára a sokat átkozott, nem őshonos törpeharcsa állománya is megfogyatkozott. A teljes szakaszon nagy mennyiségben fogható a ponty, a keszegfélék, a legügyesebbek pedig a Békésszentandrási duzzasztóhoz járnak, ahol kapitális rablóhalakat is lehet akasztani. De aki nem horgász, az is el tudja tölteni itt a szabadságát a melegebb hónapokban. A gyönyörű környezetben érdemes hosszabb csónaktúrákat is tenni. A partot rengeteg hétvégi ház szegélyezi, de szabad területeket is találunk a kikötéshez. 

 

Érdemes megkóstolni: Szarvason a nagyanyáink receptje alapján készült szilvás ételeket és a házi főzésű szilvapálinkát, a táj utánozhatatlan birkapörköltjét, a káposztás lepényt, a hájas kelt tésztát, a körösi hal és vadételeket.
 

További információk:

Tourinform Iroda Szarvas
Cím: 5540 Szarvas, Kossuth tér 3.
Tel./fax: +36-66/311-140
E-mail: szarvas@tourinform.hu
Web: www.szarvas.hu
 
Szarvasi Gyógyfürdő
Cím: 5540 Szarvas, Kossuth u. 23.
Tel./fax: +36-66/311-684
E-mail: gyogyfurdo@szarvasnet.hu
Honlap: www.szarvasigyogyfurdo.hu
 
Szarvasi Arborétum
Cím: 5540 Szarvas, I. kk. 9.
Tel.: +36-66/312-344
Fax: +36-66/311-103
E-mail: pepikert@pepikert.hu
Honlap: www.pepikert.hu
 
Vajda Péter Művelődési Központ
Cím: 5540 Szarvas, Kossuth tér 3.
Tel.: +36-66/311-464
E-mail: muvhaz@szarvasnet.hu
Web: www.vpmk.hu; http://phoenix.szarvas.hu/kultura/mozi

Tovább a teljes tartalomra